Spenótos quiche

Eljutottam arra a szintre (remélem, ez szint), hogy egyáltalán nem tartok itthon agyonfinomított fehér lisztet.
Mondjuk tény, hogy ahogy lehet, kerülöm is a szénhidrátot, de ha már egyszer-egyszer muszáj, akkor az legyen  kevésbé terhelő.
Teljes kiőrlésű tönkölylisztet, teljes kiőrlésű rozslisztet, zablisztet, barnarizs lisztet és grahamlisztet, csicseriborsó lisztet... használok,  komoly szortiment van a szekrényben. :)
Meg mindenféle pelyheket. Zabpehely, búzapehely, rozspehely. És kitaláltam valami egészen kiváló alkalmazását ezeknek a pelyheknek. Hamarosan kitérek rá.

A spenót meg ugye, állandó szereplője az életemnek. Majdnem minden héten eszem valamilyen formájában. Nagyon szeretem, és szerintem egy sokféleképp felhasználható. Ma például quiche lett belőle.

Kevéske, úgy 20 dkg grahamlisztet kevés sóval, negyed zacskó sütőporral, 2-3 dkg margarinnal, egy evőkanál tejföllel és kb fél tojással sztenderd pitetésztává gyúrtam. Gyorsan, kapkodva, a margarinnak nem kell ilyenkor nagyon megolvadnia. Vagyis nem jó, ha megolvad.

Kinyújtottam, és egy sütőtálba fektettem, kilapogattam a széleinél. Villával megböködtem az alját,
majd két marék zabpelyhet szórtam a tálba, és egyenletesen elsimogattam.

Vásároltam a piacon fél kiló spenótot, megmostam, megtisztítottam - kitépegettem a szárát - majd négy-öt gerezd, vékonyra vágott, olajon megfuttatott fokhagymára dobtam, sóztam, és lefedve pár perc alatt megpároltam. Természetesen szánalmasan kevéske lett belőle. :)
Hozzákevertem 25 dkg áttört túrót, utánasóztam, és a keveréket a zabpelyhes tésztára egyengettem.

A tésztába fél tojást tettem, a maradékhoz még egyet hozzáütöttem, úgy 1,5 dl tejföllel és egy deci vízzel elkevertem, sóztam, borsoztam, és a túrós spenótos tölteléken egyenletesen eloszlattam.

Betoltam a sütőbe, és egy olyan bő fél órán át szép pirosra sütöttem.

Nekem nagyon bevált ez a zabpehely, mint nedvességet felszívó köztes réteg, egyáltalán nem ázott el a tészta, az étel nem száradt ki, tökéletes lett. Eztán semmi zsemlemorzsa meg búzadara. Eztán csak így.

Olivás, szárított paradicsomos rágcsa

Továbbra is a sós rágcsák az én terepem.
Bármikor, bármilyen körülmények között, bármilyen mennyiségben és tulajdonképpen bármiből képes vagyok valami pogácsát vagy egyebet sütni, és ezen a téren sosem fogok álszerénykedni, ez az, ami igazán megy. :) Nem vagyok egy önelégült darab, de itt nincs félrebeszélés, ami sós és kicsi és sütni kell, az az én terepem. :)

Nagy kedvencem a vajjal hajtogatott, leveles kelt tészta.
A sima leveles tésztáért nem rajongok, habár kétségtelen, hogy van, amihez nélkülözhetetlen (isten áldja a sajtos rolót, jut eszembe, de régen sütöttem...), de alapvetően én a kelt tészta pártját fogom.
És ami ennél is elképesztőbb, ha a kelt tészta vajjal van háromszor áthajtogatva, jajj, ez itt nehéz, és cseppet sem diétás, de nélkülözhetetlen... :)

Én abban az esetben, ha áthajtogatom vajjal a kelt tésztát, sem tojást, sem tejet nem használok. Így ropogósabb lesz a végeredmény.
Egy nagyon egyszerű, vizes, sós kenyértészta.
Liszt, felfuttatott élesztő, némi olaj, kevéske, só, és annyi langyos víz, amitől közepesen puha kelt tésztát kapok. Hagyom egy jó fél órát kelni.
Ekkor puha, lágy, langyos vajat kenegetek a tetejére, és behajtogatom, ahogy mindig.
Másodjára úgy húsz perc eltelte után megint kinyújtom, vaj, és hajtogatás.
Fél óra múltán harmadik hajtogatás, itt már nem kell vaj.
Ugyanezt olívaolajjal is meg lehet tenni, főleg a testes, nehéz, sűrű olívával, elképesztő, tényleg az...
Jelen esetben, mivel az egész az olíva ízére futott ki, vaj helyett az olajat használtam.

Közben olajbogyót, aszalt paradicsomot és kapribogyót olívaolajjal aprítógépben durvára aprítottam.
A tésztát kinyújtottam, és az olajbogyós keveréket a tetejére kentem.
Hosszában csíkokra vágtam, vigyázva, mert a rétegek viszonylag interaktívak, a puha tésztarétegek kicsit csúszkálnak az olajos rétegeken, majd a csíkokat mindkét végénél fogva megtekertem, sütőpapírral bélelt tepsibe tettem és megsütöttem.

Elképesztő lett.
Tényleg az.
Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy komolyabb társadalmi életet kellene élnem, persze, azért is, hogy kicsit fürödjek a dicsőségben (nem létezik, hogy ez valakinek ne jönne be), másrészt pedig azért, hogy legyen okom mindig és folyton ilyesmiket sütögetni... :) Ezt élvezem igazán.


Süssétek meg, lenyűgözés garantált.

Gombás rétes

Emlékszem még azokra az időkre, amikor kézzel nyújtottam a rétestésztát.
Volt ilyen!
Nagymamámtól tanultam, ebben vitathatatlan érdemei vannak.
Meg a 100 tojásos piskótában, egy szelet a mama-féle sütiből fedezi két heti koleszterintúladagolásunkat... :)

Node vissza a réteshez.
Ritán sütök, mert egy-egy szelet réteshez az ember nem áll neki bolondozni lepedőn löbbelgetni a rétest, vállalva, hogy minden csupa liszt lesz, a bolti réteslap meg nagyon gyatra alternatíva. Nomeg eleve csak én szerettem.

De néha mégis veszek réteslapot, amikor valami egyebet készítek.
Persze arról nincsen fotó, de amit nagyon szeretek: fogok egy muffinsütőt, óvatosan kiolajozom, és a kb 20x20as négyzetekre vágott réteslapot úgy 3 rétegben belenyomkodom, túrós-sajtos, zöldfűszeres tölteléket teszek bele, és kissé vizes kézzel összenyomkodom a száját, így helyes kis batyukat kapok. Forró sütőben ropogós pirosra sütöm, és csirkéhez, zöldséghez köretként eszem. Kiváló!

Egy ilyen akcióból maradt réteslapom, meg ez-az a hűtőben, így egy gyors, könnyű vacsora kellékei adottak voltak.

Egy csirkemellet kis kockákra vágtam, serpenyőben körülbelül 30 dkg gombával pici olívaolajon megpirítottam, sóval, borssal, durvára vágott petrezselyemmel ízesítettem.

A réteslapokat egy tiszta konyharuhán, egymásra kiterítgettem, 3-4 rétegben, egymáson kissé csúsztatva, így nagyobb alapterületű tésztát kaptam. Nagyon vékonyan, óvatosan megkenegettem tejföllel, és egyenletesen elterítettem rajta a gombát. Ráreszeltem egy mozzarellát és kevés füstölt sajtot, feltekertem a konyharuha segítségével a rétest, és tepsibe fektettem. Nagyon óvatosan, leheletnyi olajjal megkenegettem a tetejét, és pirosra, ropogósra sütöttem.

Akár így magában, akár friss zöldfűszerekkel elkevert tejföllel kiváló.
Egyszerű, és egészen elegáns.

Hagymás-túrós töltött káposzta

Régebben egyáltalán nem szerettem a kelkáposztát.
Mostanra már van olyan is, hogy rákívánok, és főzök valami kelkáposztásat.

Most a legújabb ötletem egy teljesen vega étel volt, és nagyon, nagyon jól sikerült.
Teljes mértékben beváltotta az előzetes elképzeléseimet.

Egy kelkáposztát leveleire szedtem, és forró vízben pár perc alatt blansíroztam őket.
Aztán forrón hideg vízbe szedtem a leveleket, majd papírtörlőre.

Két szép fej hagymát apróra vágtam, kis olajon megpirítottam, és hozzákevertem 25 dkg túrót, sót, borsot.
Meg egy tojást.

A káposztaleveleket középen kettévágtam (ezek szép nagy levelek voltak), az eret kivágtam, és a szokásos módon megtöltöttem, feltekertem őket.
Alulra a kis töltelék, majd elkezdem felfelé tekerni, kb egyharmad úton behajtom a széleit, és végig gurigázom a kis tekercsemet.
Vagy lehet úgy is, hogy feltekerem, és a legvégén benyomkodom a széleit.
Szerintem az első szebb. :)

Eztán berakosgattam a kis töltelékeimet egy sütőtálba, pici vízzel (a kezelhetőség kedvéért) elkevert, sózott tejföllel locsolgatta le, és betoltam a sütőbe.


Pirosra sült, és szuper lett. :)
Szerintem ezt tényleg érdemes.
Hardcore vegák a tojást is kihagyhatják egész nyugodtan.

Marhapörkölt dödöllével

Hááát, mik vannak, ma mindkettőről szó esett,
és tessék, ez az első adag fotó a gépen, amiket méltatlanul hagytam ott kornyadozni ahelyett,
hogy ide szépen kiposztoltam volna.

Dödölle:
alapvetően isten ajándéka...
A pirított hagyma önmagában elképesztő.

Megpucolt, felkockázott krumplit sós vízben puhára kell főzni, majd összenyomkodni. Pépesre.
Enne a trükkje az, hogy a főzővizet nem kell leönteni róla, hanem azzal együtt összenyomkodni, és közben-utána annyi lisztet kell belekeverni, hogy egy kezelhető masszát kapjunk. Kezelhető annyit tesz, hogy masszív, a nokedlitésztánál sűrűbb dolog kell. Amit eztán az idő közben lepirított, rengeteg hagymára szaggatok egy evőkanál segítségével.
Szépen átforgatom benne, lepirítgatom, és igyekszem nem forrón bezabálni, ami nagy feladat, mármint az ellenállás, mert konkrétan nem tudok túl sok, a dödöllénél finomabb ételt.


Jelen esetben a botrányosan fajsúlyos kombó került terítékre,
dödölle, marhapörkölttel.

A marhapörkölt sztenderddé vált nálam egy ideje,
mármint ahhoz képest, hogy régebben mennyicske vörös húst ettem, mostanában egész komoly ragadozó lettem. Nagyon rá tudok kívánni. Az érlelt marha steak pedig egyenese az ünnep kategóriája... (most kár volt, hogy az eszembe jutott, azonnal kell... )
Szóval mostanában gyakran (mondjuk 1-2 havonta) eszem marhát, a pörkölt meg nálam eleve csak marha.

Az elkészítése mindig ugyan az,
sok hagymát megpárolgatni, rá a elkockázott husi, fehéredésig kevergetni.
Idő közben levet ereszt, azt is elpárolom.
Ez mehet egy viszonylag magasabb lángon.
Aztán félrehúzni, vérvörös pirospaprikát rá, összekeverni, majd egy kis víz.
Két-három gerezd zúzott fokhagyma, 1 babérlevél, fél-fél paprika és paradicsom nagyjából összevágva, őrölt kömény és szintén őrölt fekete bors megy még bele, kevergetés, és ha teszek bele bort, az most jön.
Eztán kevés víz, és főhet.
Ha kukta, kukta, ha nem, akkor mindent átható pörköltszag és kevergetés fél délelőttön át - istenemre, én szívesen választom a másodikat.

A marhapörkölt legyen sűrű, a szaftja nem folyós, hanem masszív, a hús kockái egyben, de azonnal omlik, ahogy ráharapok.

A dödöllével együtt nagyon súlyos étel.
Sőt,
alapvetően ezek külön-külön is emberesek.

Egyikről sem szívesen mondanék le. :)

Megint, szívből

Talán ideje visszatérni ehhez a bloghoz.
Amikor elkezdtem, a nagy lendülettel, szenvedéllyel elkészített ételeimet fotózgattam, írtam le.
Aztán az életem hullámzásával együtt természetesen hullámzott a posztjaim száma, minősége..

Aztán teljesen elkopott, elkoptam.
Az ember mindig arra összpontosít, ami, ha a túlélésről van szó, ahhoz elengedhetetlen.
És az elmúlt időszakban nekem nem ment az, hogy a magam vidám kedvére tegyek-vegyek.
Holott főztem, mert azért mégiscsak, de az, hogy mindezt vidáman leírjam, nem ment.

Még most sem az igazi, de ma szóba került az egész blog.
És olyan szánalmas, hogy hivatkozom rá, holott elhanyagolom.
Akkor meg milyen alapon...

Ma is főztem, holnap is fogok, meg minden ilyesmi.
Szóval akár vissza is térhetek az írogatáshoz.
Magam miatt. Meg a kaják miatt. :)

A fényképezőgépben találtam egy rakat fotót az elhanyagolt, ki nem posztolt ételekről.
Vannak köztük egész megírásra érdemesek is.

Elkezdem, remélem, be is fejezem. :)

Idegen tollak

Egy ideje nagyon a magam kedvére főzök.
Eszem a könnyű zöldséges kajákat, csirkét, halat,
és véres vörös húst. :)
Állandó visszatérőm lett az indiai lencseleves, már nem eszem hetente, de mondjuk kéthetente még igen.
Rengeteg dologgal foglalkozom, mélyen még semmivel.
Mostanában nem volt kedvem írogatni, a fotók készítése is el-elmaradt.

Viszont találtam egy rettentő jó oldalt,
igazán nagyon jó. Alapos, hiánypótló.

http://kispad.hu/twio/200712/beef-cuts.html

Meglehet, hogy lesz majd kedvem a ténykedések megörökítésére.
Akkor újra jelentkezem,
addig tanulmányozzátok a linket. Én is ezt teszem. :)

Mangócsatni

A mangó örök dobogós gyümölcs nálam.
A csatni egy hatalmas találmány, és tessék, máris Indiában vagyunk megint. :)
Én nagyon szeretem a hangsúlyos, jellegzetes, erős ízeket, ahogy összesimulnak egy katartikus ízzé,
a csatni pontosan ez a kategória.
Például van ez a babérlevél...
Az embernek ugye egyből beugrik a bableves meg a krumplifőzelék, pedig például ebbe a mangócsatniba magától ugrott bele (szinte). :)
Szánalmas 50 ft/db áron vettem mangót, tény, hogy kicsit itt-ott ütődött volt, de csak alig.
Megpucoltam, felaprítottam a mangókat (6 db), és picike vizet öntve alá elkezdtem rotyogtatni.
Barnacukrot, kevés sót, őrölt koriandert, római köményt, gyömbért adtam hozzá, 3-4 babérlevelet, 2 izmos csilit felkarikázva, a magjával együtt szintén belekevertem, és egy 10-15 percen át kis lángon, időnként kevergetve (cukor miatt vigyázni kell, le ne égjen) készre főztem. Ekkor kézimixerrel pépesre zúztam, üvegekbe töltöttem forrón.
Kihűlés után hűtőben tárolás javasolt.

Ez így egy édeskés, de a lekvártól nagyban különböző, intenzíven fűszeres, pikánsan csípős szószt ad.
Nem jósolok neki túl hosszú életet. :)

Lencse, lencse, India

Mostanában nagyon rákaptam az indiai ízvilágra.
Sok-sok fűszer, koriander, babérlevél, kömény, gyömbér...

A lencse egyébként is nagy kedvencem, és az a rengeteg dahl-étel, amik olyan nagyon jellegzetesen indiaiak, azok mind lencsére alapszanak.
(tekintve, hogy a szó maga lencsét jelöl. लेंस )
És nagyon érdekelt, hogy a mi megszokott (imádom), mustáros hangulatú lencsefőzelékünk-levesünk mellett milyen más ízvilág alapja a világ túloldalán a lencse.

Vöröslencsét elvileg nem kell beáztatni, én mégiscsak beáztattam pár órára, végül engem igazolt a dolog, talán érdemes.

Egy közepes fej vöröshagymát nagyon apróra vágtam, és vajon (még ha nem is ghí) megpárolgattam.
Hozzáadtam egy teáskanál őrölt gyömbért, és kevergettem egy kicsit, kevéske vizet löttyintettem alá, hogy ne égjen meg a fűszer.
Két, kis kockákra vágott krumplit és két szintén felkockázott paradicsomot adtam hozzá, egy teáskanál őrölt római köményt és másfél teáskanál őrölt koriandert kevertem hozzá, hozzáadtam úgy szárazon még 15 dkg, azóta beáztatott vörös lencsét, sót, és annyi vizet, ami jó két ujjnyira ellepi. Jött bele még két, széttépkedett csilipaprika, majd az egészet addig főztem, amíg a krumpli is kezdett morzsolódni, és a lencse is kezdett szétfőni. Idő közben kevés vizet adtam még hozzá, ahogy vette fel a lencse. A végére egy egytálétel kerekedett belőle.

Ez biztosan állandó visszatérő lesz nálam, egyszerűen annyira finom, hogy mindenképpen érdemes kipróbálni.
Mindenkinek javaslom, nagyon más, persze, mint a megszokott, de legalább annyira jó!

Variációk egy témára - első variáció

Ha azt mondom, hogy az életem új irányt vett, akkor az azt jelenti, hogy az életem totálisan új irányt vett.
Könnyűnek nem mondanám, ellenségemnek sem kívánok annyi mély fájdalmat, mint amit megél olykor az ember, jelesül most én.

Nem írtam, mert ugye ez egy pörkölt, szívből, nem csak úgy odaszórva pár dkg bármi, hanem a saját szívem kis pörköltkéje kell, hogy minden receptben benne legyen.

Egyszer még olyan is volt, hogy nem tudtam, mit főzzek!
(Rémálom, sosem volt még ilyen.)

Most kezdek újra érezni a szívügyem iránt,
itt a konyha, itt az életem, itt a zsenge, friss, rengeteg zöldség,
szóval mire is várnék..?
 :)

Sajnálatot - netán - kiváltó részletek nélkül álljon itt két variáció egy témára.

A téma lehet az, hogy
 - friss zöldség mindhalálig
 - vagy, hogy csirkemell és egyebek
 - vagy, hogy gondolatnyi tészta rettentő sok zöldséggel

Mindegy is.

Tegnap hazajöttem, és tisztán tudtam, mit akarok:
Csirkét, sok, rengeteg kakukkfűvel, bébicukkínivel, és mivel a cukkini (ebben a formában) sárgarépa nélkül nem él, azzal is, sokkal, még több fokhagymával.... A tészta félig véletlen eleme az egésznek, mert tegnap kaptam ajándékba őt:
Az olaszok híresen nem főzik péppé a tésztát, ennek a címkéjén 22 perces főzési idő állt, szuper.

A csirkemellet kis kockákra vágtam, olívaolajon (már csak ezt használok, extraszűz olívát, ami olyan, mint egy jóféle motorolaj*...) hozzáadtam a ferdén szeletelt sárgarépát, durvára darált csilit, sót, legalább fél fej, éppenhogy összevágott fokhagymát, és rengeteg kakukkfüvet (én nagy kiszerelésben veszem, mert remegek érte, így nem tudom, körülbelül sem, hogy mennyit), de tényleg sok kakukkfüvet adtam hozzá, még utoljára elmorzsolva a tenyeremen, majd amikor ressre roppant a répa, hozzáadtam a bébicukkinikat, karikára vágva... Eztán jött a közben megfőtt tészta, ami nagyon kevéske a roppant sok zöldséghez képest, az egész különben is csak azért kap szerepet, mert őrületesen jól nézett ki szárazon, meg, mert amíg nem tudtam, merre indulok a konyhában, a tésztának biztos, ami biztos, feltettem a vizet forrni.



Nos. a tésztát a zöldséges csirkéhez kevertem,
és azt kell mondanom,
- a kakukkfű a világ legfinomabb fűszere,
- a csili egyszerűen olyasmi nekem, mint a levegő,
- a cukkini lételemem, még ha a kereszteallergia okán fulladok is tőle,

Egyszerűen ez az étel így, ahogy van, egy falatka tökéletesség.



(* a legfinomabb olivaolaj számomra úgy élvezhető, ha a kenyeret olajba mártogatom, és fokhagymát rágcsálok hozzá. Őrület, mert annyira tökéletes.)

Nyuszi

Én úgy tudom, hogy még nem ettem nyulat, vagy úgy, hogy ettem.
Illetve a tudat az. hogy még nem ettem, de van egy olyan balsejtelmű fél-emlékem, hogy mintha kicsiny gyermekkoromban ettem volna.
De tekintve, hogy a fantáziám olyan eleven, amilyen, ez lehet, hogy csak álom, képzelgés, vagy valami kis akármilyen foszlány-nyom beépülve az agyamba.

A fantáziámról: Képes vagyok olyan mértékben a saját gondolataimba merülni, hogy egy-egy gondolatmenetem végén a zárszót félhangosan magam elé motyogom, nyitott szemmel, a társadalom aktív tagjaként egyetlen dologra, önnön képzelgéseimre figyelve. Mindegy, hogy buszon vagyok, buszmegállóban, az auchanban a tálcás húsok előtt, a munkahelyemen a két zsilipelő ajtó között, vagy csak itthon vízkőoldózás közben. Képes vagyok annyira elmerülni a saját gondolataimban, hogy rendre hülye helyzetbe hozom magam. Szóval az, hogy azt hiszem, hogy gyerekkoromban talán ettem nyulat, a legkevesebb.
Anyu, adtál te nekem nyuszi-komát?

Szóval tételezzük fel, hogy nem ettem nyulat.
(Vagy ha ettem vélhetőleg állatira ízlett.)
Mert bennem igen rég óta él a vágyakozás, hogy én nyulat akarok enni.
Nyulat.
Persze, nem egyben, nem akarom látni a sem a fejét, sem a lábát, én csak a husijára gondoltam.

Egyszer láttam is egy műsort. Jamie Oliver, amiben olyan nyuszifalatot készített, amit én okvetlen ki akartam próbálni.
Kis utánakeresés során kiderült, hogy némileg koptak az emlékeim, de mi sem autentikusabb, mint ténylegesen a saját szánk ízére formálni a vágyott ételt.

Ehhez a recepthez nyúlhús darabkákra volt szükség, én nyúl lapockát vettem, ami némileg ironikus, hiszen kicsi állat a nyúl, a lapockája meg hát.. még kisebb, ugye.

Fogtam a mindössze fél kilónyi csontos nyúl lapockát, egy mélyebb serpenyőbe tettem, fél fej friss, idei, zsenge fokhagymát gerezdenként összezúzva a darabkák közé tettem, valamint 6-8 szál friss kakukkfüvet, meglocsoltam extra szűz olívaolajjal, ami olyan, mint a félig olvadt gépzsír, engem egészen türelmetlenné és izgatottá tesz a tömény illata - sóztam, és egy deci Irsai Olivér társaságában feltettem lassú tűzön átpuhulni az egészet.


Úgy egy óra múltán, amikor elfőtt minden, ami arra került az edénybe, levettem, a husikat kiszedegettem,  a fokhagymákat pedig a visszamaradt pecsenyelében szétpasszíroztam, és kevés vízzel egészen sűrűre beforraltam.
A csontokról leszedegettem a húst, a lehető legnagyobb darabokban.
A pecsenyelevet a húsdarabkákhoz adtam, két maréknyi frissen, parasztkenyérből őrölt zsemlemorzsát és egy tojást adtam hozzá.

Kis, szabálytalan labdákat lapogattam a keverékből (melyben, ne feledjük, viszonylag nagy húsdarabkák vannak), és az egészet beleforgattam a következőbe: fele zsemlemorzsa, fele parmezán; és bő olajban kisütöttem.

Friss kakukkfű-ágacskákkal és fokhagymás tejföllel eszegettem, és azt kell mondjam, jó ez a nyúlhús, ha képzelegtem az előzményt, ha nem, most kijelenthetem, hogy szeretem. :)

Epres túrós sütemény (tuti piskótával)

Szezonja van a hűtős süteményeknek.
Végre. :)
Ez azt jelenti, hogy lassanként belobban a nyár, sárga-és narancssárga színűek lesznek a nappalok, halványkékek az éjszakák, és a nehéz téli ételeket a könnyű, zöldséges, hűtött ételek váltják fel.
Az én világomban legalábbis.
Mostanában sokkal kevésbé tudok elképzelni egy emberes marhapörköltet (másmilyet meg felesleges), mint mondjuk ez gazpacho-t, vagy bármit, amiben rengeteg zöldség van.

Tegnap mélységesen elégedett boldogsággal, és alig korlátozható halmozási vággyal vettem tudomásul a csarnokban, hogy itt az igazi tavasz.
Mindenhol friss és zsenge cukkini, tök, padlizsán, kedvező áron a magyar paprika, paradicsom, friss kapor, 600 Ft az eper, könnyű és roppanós a friss fejes káposzta, a hazai és zsenge saláta mindenütt száz forintért, és megjelent a spárga....

Őszintén szólva addig vásároltam, amíg a karom bírta.
Egy telepakolt hátizsák és egy szakadásközeli állapotig pakolt szatyor volt a martalékom, a spárgáról és a salátáról így is le kellett mondanom, mert egyszerűen nem érkeztem volna el odáig, hogy feldolgozzam (spárgakrém-levessé).
Szóval hazavonszoltam, amit a józan ész és az izomerő engedett, főztem ezt-azt, végre főztem együtt az öcsémmel, és készítettem egy igazán szezonális süteményt.


Kezdtem a teljes biztonsággal süthető, számomra egyetlen és igaz piskóta receptjével:
ahány darab tojás, annyiszor 2 dkg liszt és porcukor, plusz sütőpor. Ennyi.
Én a legkisebb, az átlagosnak kb fele méretű tepsimet használtam, ehhez 3 tojást, 6 dkg lisztet és 6 dkg porcukrot, egy teáskanál sütőporral:
Tojássárgáját a porcukorral habosra kevertem, a sütőporral elszitált lisztet eztán belekevertem, és óvatosan összeforgatom a kemény habbá vert tojásfehérjével.
Kb 180 fokos, előmelegített sütőben kb 20-22 perc alatt készre, kellemes világosbarnára sütöm.

A töltelék:
250 ml tejszínt (bátran lehet 300 is) elkezdek habbár verni, és félúton belekeverek 2 zacskó zselatin fixet, Dr. Oetker. Habbá verem, és fél kiló túrót szépen belekevergetek. Mielőtt a tejszínhabhoz kevertem volna, a túróba reszeltem egy citrom héját, és belekevertem két csomag vaníliás cukrot is, valamint 10 dkg porcukrot.
Én egy 20 percre így hűtőbe raktam, miközben rácson hűlt a piskóta.
Amikor meggyőzően kezdett megszilárdulni, azaz nem állt már fent a veszélye annak, hogy a piskóta beszívja a túrós krém nedvességét, rákentem a piskótára a krémet, és elhelyezgettem a tetején az epreket.
Ezeket az idő közben elkészített, azóta hűlni hagyott zselatinnal, sütőecset segítségével lekenegettem, és másnapig hagytam a hűtőben megszilárdulni.
De egy 3-4 óra is elegendő ehhez a végső művelethez.



Meggyőző lett.
Legalábbis engem meggyőzött. :)

Többiek?
Remélem, a többieket is. :)

Zöldséges csirkecomb

Semmi extra.

Csak egy kis csirkecomb, amit elfelejtettem tegnap lefagyasztani, így megsütöttem.

Volt otthon két kis zsenge cukkini, kb 30 dkg gomba, sárgarépa, pár szem krumpli és hagyma. Meg a húsvéti sonka. :)

Fogtam a megtisztogatott csirkecombokat, szétvágtam alsó-és felsőcombokra.

Fokhagymás sóval fűszereztem, és lefektettem őket egy sütőtálba.

A krumplit kockákra vágtam, az egy fej hagymát szeletekre, pár szelet gyönyörűséges füstölt sonkát pedig csíkokra vágtam, és a husira szórtam őket. 

Alufóliával lefedtem, és 40 percre betoltam a sütőbe.

Idő közben a gombát negyedekre vágtam, a cukkinit először hosszában ketté, majd félkarikákra, a répát sréhen hosszanti szeletekre. A húst kivettem a sütőből, és a zöldségeket rászórtam.

Kis fokhagymás sóval fűszereztem, és már nem lefedve sütöttem tovább.

Fél óra elteltével a húsokat kipecáztam, és a zöldségek tetejére helyeztem őket.

Grillezve pirosra sütöttem a combok bőrkéjét, és szerintem egy végtelenül egyszerű, finom, tarka egytálétel lett belőle.

Ja igen, ez az én étkem.

Mert mellette meg ott rotyog az ünnepi  körömpörkölt...

Medvehagymás tekercs

A medvehagymás tekercset csak úgy sütöttem.
Voltam olyan elvetemült, hogy este nyolckor nekiálltam tésztát dagasztani, sütni meg fél tíz után. :)
De ha egyszer erre vágytam..

Készítettem egy vizes kelt tésztát.
Én akkor szoktam vizes kelt tésztát készíteni, amikor kell, hogy ropogjon a tészta.
És most kellett. :)

Mert arra gondoltam, hogy készítek egy vajas, hajtogatott kelt tésztát, ami nem, mint a pogácsa dől szét, hanem vékony kis ropogós lemezekre, rétegekre esik szét inkább.

Nem több, mint 30 dkg lisztet használtam, ha volt annyi egyáltalán, mert csak egy tepsinyi tekercsre gondoltam.
Ezt a lisztet cukorral, kevés liszttel, langyos vízzel felfuttatott élesztővel, valamint sóval, és az állag eléréséhez szükséges további kevés kis langyos vízzel kellemes tésztává dagasztattam (mármint a robottal), majd lisztezett munkalapon kinyújtottam.
5 dkg puha vajat elsimítottam a kinyújtott tészta tetején, sóztam, és meghajtogattam.
20-30 perces várakozás után megint kinyújtottam, megint meghajtogattam.

Ezt követően újra kinyújtás következett, majd tejföllel nem túl vastagon, de azért elegendően megkenegettem, megsóztam, szépen lefedtem a szép, tiszta levelekkel az egészet, majd sajtot reszeltem a levelekre.
Feltekertem az egészet, és pengeéles késsel szeletekre vágtam.

Sütőben aranybarnára sütöttem, langyosan ettem, és újra meg fogom sütni. :)
Próbáljátok ki, nagyon, de nagyon jó kis sós falatka.

Medvehagymás pogácsa

Medvehagyma.
Jó rég óta kedvelem én ezt a jó kis medvehagymát.
Négy éve járunk a Mecsekbe nyaranta, és a Mecseknek egy az egyben medvehagyma illata van.
Szuper.
De eddig még nem jutottunk el oda, hogy bakancsostul, centrumos zacskóstul nekivágjunk a hegyoldalnak, begyűjteni ezt a kiváló növényt.
Így vásárolom.
Idén már három adag medvehagymát ettünk meg.
Készült egy szuper pogácsa, medvehagymás göngyölt csirkemell és medvehagymás-sajtos tekercs is.
Azt kell mondja, tökélete alternatíva a sós rágcsára, és mivel nekem amúgy is a pogácsafélék családjába tartozó falatok a kedvenceim, kifejezetten élvezetes és tartalmas szórakozás a medvehagyma próbálgatása.

A csirkemell nagyon egyszerű, cserébe finom étel lett.
Csirkemell lapjában kettévágva, kiklopfolva, sózva, lefektetve.
Ezt befedtem medvehagyma levelekkel, sajtot reszeltem rá, felgöngyöltem, és pici tepsibe egymás mellé szorosan letéve megsütöttem.
Kuszkusszal ettem, és szerintem nagyon jó volt.

A pogácsa:

A medvehagymákat apró csíkokra vágtam, így került később felhasználásra.

Élesztőt futtattam fel kis liszttel, cukorral langyos vízben.
Liszttel, egy tojással, kevés langyos vízzel, sóval, és a kellemesen puha állag eléréséhez szükséges tejföllel közepesen lágy kenyértésztát dagasztottam.

Kinyújtottam, és olvasztott vajjal kenegettem meg.
Ekkor rászórtam a metéltre vágott medvehagymát, valamennyi reszelt sajtot, sóztam, és behajtogattam a tésztát.
Tiszta konyharuhával letakartam és fél óra múlva kinyújtottam, majd újra behajtogattam.


Miután szépen megkelt, kinyújtottam, és tojással megkenegettem a tetejét. Sajttal megszórtam, némelyekre magokat szórtam, és ropogós pirosra sütöttem.

Reszelt sajttal megszórtam, kiszaggattam falatnyi pogácsaszaggatóval, és megsütöttem.
Kiváló lett.
Nagyon ízletes, tökéletes.
Egy új, mégis ismerős ízvilág.

Egy falat Marokkó / A bite of Morocco

Munkahelyi oktatásból kifolyólag időről-időre együtt töltök egy hetet különféle országbál származó kollégákkal.

Vidám dolog ez, élvezem nagyon, és a beszélgetésekből és az általános hangulatból az derül ki, hogy mindenki más is élvezi ezeket a kulturális turmix-heteket.

Én jó barátságot kötöttem egy marokkói fiúval az első alkalommal, jó sok oldalról összevetettük a kettőnk kultúráját, szokásait, meghatározó elemeit.

És ugye, Marokkó - fűszer, fűszer, fűszer....

A mediterrán konyhákba sok résen beszivárgott hagyaték, millió íz, és napfény minden falatban.

Én halálosan szeretem ezeket a déli dolgokat, 

és mostanában mindig eszem rákot meg ilyesmit, ha alkalmam adódik, csupán az eltökéltség okán, nem pedig azért, mert annyira imádnám... :)

Ez az én marokkói barátom egy kedves gesztussal nagy örömet és meglepetést okozott, mikor az ezen a héten esedékes oktatás során Marokkóból, otthonról hozott nekem Ausztriába két kis doboznyi házi készítésű sütit, amit az anyukája készített.

Két kis dobozka, gondosan becsomagolva, fóliába, zacskóba, teljes biztonságba átutazott egy kontinensről a másikra, és most hogy hazahoztam, egy harmadik országban kötött ki a maradék.

Ránézésre is marokkói. :)

Kis falatka, kis cukorbomba minden egyes harapás. :)

Méztől csillogó, olajtól ropogós, mandulától sűrű, fahéjtól illatozó, cukortól édes, szezámos apró kis ajándékok a túlpartról. :)

Kétfajta sütit kaptam:

az egyik leginkább a mi csörögefánkunkra hajaz, valami tésztaféle, összegubancolva, megsütve, mézbe és szezámmagba hempergetve. Én legalábbis ezt vettem ki belőle, de meg kell hagyni, annyira más úton kell elindulni az ilyesmi kitalálásában, hogy nem a mi szokásos (én szokásos) gondolatmenetem és hozzávaló-elképzelésem a jó irány. Mi - én - az itthon szokásos alapanyagokat, metodikákat és formákat tudom hipp-hopp összerakni. De meg kell hagyni, ezek a dolgok bizony jelentősen különbözőek. 

A másik egy nagyon helyes kis háromszög.

A következőképpen tudom elképzelni:

Tömény mandulaőrlemény sok-sok cukorral, leheletnyi fahéjjal. Mindez egy elég sűrű, nehéz masszát ad, ami réteslap-szerű tésztába van gondosan, szabály háromszögre hajtogatva. Ez szerintem ki van sütve olajban, majd mézbe hempergetve. Én legalábbis erre következtettem.

Nizar barátom elmondása alapján ezt a kis háromszög párnácskát készítik sokféle, húsos, halas töltelékkel is.

Vendégváró falatok.

Nekem nagy örömet okozott egy kis falat a tradicionális, igazi, otthoni készítésű marokkói ízekből.

Köszönöm szépen. :)

Nizar, pls tell me more about these cakes, the ingredients, baking methods... :) All my words above only guesses. 

And, of course: Merci beaucoup! :)

A tökéletesség nyomában

Plágium és én nem vagyunk jóban.

Szerintem nem szép dolog lopni, pláne forrásmegjelölés nélkül.

Elöljáróban ennyi.

A minap moziban voltunk, és ahogy az nálunk szökőévente lenni szokott, nyert mozijeggyel, persze.

A Spartacus -  Vér és homok sorozat előzménysorozatát, a Spartacus - Az aréna istenei minisorozat két első epizódját néztük meg.

Én négy év masszív latintanulás után egyetlen dolgon lepődtem meg igazán. Nem azon, hogy milyen aktívan perverz banda volt ez az ókori római, hanem, hogy  - a film szerint - milyen válogatottan és ocsmányan káromkodtak is. Fordítottunk Homerost, Vergiliust, Senecát, Ovidiust, és bennem ez a latin nyelv ilyen erőteljesen irodalmi dologként maradt meg.

Ehhez képest néha majdhogynem el is pirultam.

De még mielőtt eljutottunk volna a vetítésre, várnom kellett majd' egy órát a férjemre.

Én nem tudtam időben végezni, emiatt már nem igazán lett volna értelme hazamennem

Így elmentem a plázába, ahol a mozi is volt, és beültem a Libirbe, olvasgatni.

Mentem egy feltérképező kört, majd a kezembe vettem a könyvet, amiről nyilván valóan sokat kellett volna tudnom, de ehelyett én csak a furcsa fiatalemberre ismertem rá, a címre nem okvetlen:

Heston Blumenthal: A tökéletesség nyomában

Tudtam én, hogy ki ez a csóka, láttam már párszor a tévében, de leginkább olvastam róla, meg a The Fat Duck-ról. Nem túl bizalomgerjesztő fiatalember konyhája három Michelin-csillaggal... :)

Heston Blumenthal egy könyve, az A tökéletesség nyomában annyira, de annyira egyszerű ételeket tartalmaz, hogy az ember joggal gyanakodik, hogy mindez ennyivel nem úszható meg.

És tényleg. :)

Könnyed és minden kontinensen népszerű ételek TÖKÉLETES elkészítését taglalja.

Így készült három napon át nálunk is a sült csirke.

Ugyanis, Heston szerint a tökéletes csirke a következőképp készül:

• A csirkét szépen megtisztítom, megtörölgetem, és beteszem egy edénybe, hogy felöntsem annyi vízzel, amennyi ellepi.
• Majd ezt a vizet fogom, lemérem, kiöntöm, és az edénybe ugyanennyit kimérek, majd ennek a mennyiségnek a 8%-val megegyező mennyiségű sót keverek a vízbe, amit felforralok, majd visszahűtök szobahőmérsékletűre, és beleteszem a csirkét.
• Egy kerek éjszakán át áztatom a jószágot a vízben, hűtőben.
• Másnap a csirkét előszedem, hideg vizben áztatom negyed órát, majd lecserélem a vizet, és megint áztatom, vízcsere, és megint.
• A jószágot hagyom pár órát a hűtőben szikkadni.
• Eztán vizet forralok, és jeges vizet készítek elő.
• A felforrt vízbe dugom a csirkét fél percre, majd a jeges vízbe 10-15 percre. Ezt megint, és megint megismétlem.
• Újabb éjszaka ( vagy 6-8 egyéb óra) következik a hűtőben, rácson, állatka tiszta konyharuhával letakarva. Fontos, hogy teljesen pergamenre száradjon a bőrkéje. 

  

  A csirkék a sütőbe tolás pillanata előtt, áztatás és szárítás után
• A sütőt 60-70 fokra kapcsolom, és betolom a jószágot tepsire fektetve, és 4-6 órán át (én 4,5) rá sem nézek. 4 óra elteltével a combizületéhez szúrom a maghőmérőt, és ha olyan 70 fok körül van, kész.
• Nem lesz sem piros, sem szép a bőrkéje. Egy órára hagyom pihenni a csirkét.
• A pihentetés után fogom a szebbik-nagyobbik serpenyőmet, kicsi olajon a csirke minden oldalát megpirítgatom, mindenféle nagy eszközökkel, egyebekkel forgatva a jószágot.
• A csirke szárnyának utolsó ízületét a legelején levágtam, és most 4 dkg vajon megpirítgatom. Amikor a vaj kezd barnulni, a kis pörzsanyagok kezdenek illatozni, félreteszem az egészet.



Csirkék a befecskendezés előtt.

• Fogok egy fecskendőt, és a pirított vajat felszippantva rengeteg kis szúrással a pihentetett húsba fecskendezem.

Én a magam részéről Heston Blumenthal-féle (ne most, légyszi, máskor leírom) sült krumplival, tejfölös uborkasalátával, pepperóni paprikával tálaltam.

A hús omlik.

Állagra nem is tudom olyan, mint egy csirke alakú krumplipüré.

A mellehúsa, ami elvileg száraz és rostokra foszlik, itt egyben egy krémes, puha, mállós isteni, zamatos husi lett. Minden kellően, de nem túlzottan sós, az egész tökéletes és eztán nem is kérek 180 fokon, gyorsan sütött csirkét.

Megéri ez a három napos előkészítés?

MEG.

Határozottan.

Ez az 'in brine' eljárás, azaz sós vízben áztatás, ahogy olvastam róla sokat, elég elfogadott, gyakori és bevett.

És, hogy eztán én csak így sütök húst, az is teljesen biztos.

Tökéletes, így. ahogy van.

De komolyan, eztán én csak így sütök húst.

Csirkét biztos, de szerintem minden mást is.

Szóval a tökéletesség nyomában... - úgy érzem, ráléptem az ösvényre. :)

Maga a tökéletesség

Ok-okozat

Sziasztok,

a helyzet az, hogy roppantul sűrű időszak van mögöttem.
Annyi, de annyi minden történt.
Alapvető változás, hogy elköltöztünk, ami a költözéstől számított mínusz és plusz két hétnyi rémálmot vidáman borítékolja.
Mindemellé jön a mostanában hajnalig dolgozás, most egy hét külföldi oktatáson leszek, szóval a meghalni sincs időm azt hiszem, pont ez az állapot.

Tegnap jutott eszembe, hogy te jó ég, hogy a fenébe bírom ki egy hétig konyha nélkül?
Sőt - konyha nélkül egy masszívan stresszor környezetben.
Ideges és botrányosan fáradt leszek, látom előre, és még csak fakanálra hasonlító tárgy sem lesz a közelemben.

Hát, helyzet, oldd meg, nyomorult.

Szóval aki még itt van, meg kicsit is velem van, az nézze el a csendet, és kicsit szorítson nekem, most annyira sűrű, mint a tejköd. Vagy, mint kötőfélben lévő beton. Inkább ez...

Aztán ígérem, olyan vacsorát rittyentek, hogy nagyon, úgyis tartozunk a fiúknak, akik segítettek költözni. Lesz itt hetedhét országra szóló mulatozás, sütés-főzés, csak kapjak egy kis levegőt.

Kérlek, várjátok meg.



(Életemben először van a kezem alatt olyan sütő, ami az on-off állapotokon túl egyéb trükkökre is képes. Képzelhetitek, már nagyon, de nagyon ki szeretném ismerni az apró titkait...)

Napkenyér

Ezt Karácsonyra kaptuk.
Én magam nem is tudnék ilyen szépséget készíteni.
A nővérem dolgozott ezzel rengeteget.
Szerintem gyönyörű. A kalács és a kenyér közötti íze van, és mivel úgyis mindig mindenki a kenyér sarkára pályázik, ebben ennél a kenyérkénél nincs hiba. :)

Köszönöm szépen!

Raguleves

Céges karácsonyi vacsorán voltunk egy kifejezetten jó étteremben. Kakas.
Kellemes környezet, kedves felszolgálás, ínycsiklandó étlap, kiváló ételek.
Nekem az tetszik, amikor könnyen átlátható az étlap, nem kell könyvet lapozgatni a rengeteg fogás elolvasgatásázhoz, hanem egy-egy ételcsoportba 6-8 étel tartozik, amiből mindenképpen tud az ember választani.

Én előételnek levest választottam, Pikáns vadraguleves erdei gombával.
Ez valami egészen fantasztikus volt.
Mostanában úgyis folyton levest kívánok, ez tökéletes választás volt. Egy fanyar, citromos, tejfölös leves husidarabokkal, zöldségekkel, gombákkal, kis tejföllel. Semmi őrületes extra, csak így, ennyi.

(Főételnek vöröstonhal steaket kértem,ezt icipicit túlsütötték, kicsit száraz volt, de a wokzöldség mellette, és a szójaszószban úszó kis wasabi mindent feledtetett. Tökéletes ételek voltak.)

Ha nem vettem volna már meg a halászléhez valót, egészen biztosan ezt a ragulevest főzöm szentestére, mert annyira befészkelte magát a jóízű emlékeim közé ennek a levesnek az íze, hogy szó, mi szó, azóta arra gondolok. :)

Tegnap természetesen megint az éhhalál küszöbén mentem vásárolni, és csodák csodájára, nem vásároltam össze sok apró hülyeséget, hanem célirányosan megvettem mindent, ami egy szolid kiadású, hétköznapi, de mégiscsak raguleveshez kell.

Így vettem egy 35 dkg-os sertéscomb-darabkát, kevéske füstölt tarját, répákat.
Természetesen órák teltek el, mire ételhez jutottam ezekből, de megérte, nagyon megérte.

A metódus: a combdarabkát három, elég geometrikus téglatestekre vágtam, és kis olajon mindkét hosszanti oldalát lekapattam kicsit. Rászórtam egy fej, apróra vágott hagymát, két gerezd zúzott fokhagymát, felöntöttem vízzel.
Két babárlevéllel, frissen őröl borssal jócskán ízesítettem, sóztam, és egy szép nagy sárgarépát, és egy fehérrépát apró kocákra vágva szintén belekevertem.
Amikor már majdnem felforrt, kivettem a húsokat, és kis kockákra vágtam. Ezt azért így csináltam, mert a hús rostjait összehúzta az elősütés, a picike főzés megszilárdította, így fel tudtam vágni tökéletes kis kockákra, ez semmi más, csupán esztétika. :) Lehet a legelején is felkockázni, de így talán egyszerűbb, és szebb kocákat vághatunk.

A tarja (max. 10 dkg) szintén kis kockákra vágva belekerült, és kis lángon rotyogtatni kezdtem.
Eközben 30 dkg apró fejű gombát megtisztítottam, és méretüktől függőn negyedbe, félbe vágtam, vagy a pindúrokat egészben hagytam.
A leveshez kevertem őket, és kevés vékonyan hántolt citromhéjat is hozzáadva készre főztem.
A sok zöldség miatt nekem szükséges volt utána sózni.

Amikor a leves elkészült. kb 1,5 dl tejfölt kis vízzel és egy evőkanál liszttel kikevertem, hozzámertem két evőkanál forró levest, és hőkiegyenlítve behabartam az ételt.
Fél citrom levét belefacsartam a levesbe, és durvára vágott petrezselyemmel díszítettem a tetejét.

Tárkonyt is lehetett volna bele tenni a közepe táján, de én most nem kívántam a tárkony erős ízét, a savanykás zöldséges ízért főztem az egészet.

A férjem, aki nem is valami nagy leveses, pláne nem éjjel, edzés után hazaérve jól belakmározott a levesből neki is nagyon ízlett.

Ha most kérdeznének, azt mondanám, hogy a raguleves a kedvenc ételem.

Töltött káposzta

A töltött káposzta egy furcsa jószág.
Én valahogy nem igazán rajongtam érte, az a kép él bennem, hogy hogy a töltelékkel valami hibázdik.
Hogy vagy nem finom, vagy úszik a zsírban, vagy a fene tudja, de olyan nem jó.
Magát a káposztát szeretem, székelykáposzta igazi favorit, paradicsomos káposzta, káposztás tészta.... - mindegyik jöhet. De valahogy a töltött káposzta kicsit mindig kilógott a képből.

Mígnem, a múlt hétvégén egy előkarácsonyi látogatás alkalmából sógornőmék jártak nálunk, és kívánságra töltött káposztát készítettem.
De úgy voltam vele, hogy töltött káposzta az nyilván valami igen régi múltra visszatekintő, jóféle parasztétel, így elővettem, beáztattam a római tálamat, és nekiálltam:

Vettem a csarnokban 1 kiló savanyú káposztát, 8 nagy levelet, 70 dkg darált sertéshúst, és összeraktam az ételt (ez a káposzta -gondolom a karácsonyi roham okán- nem volt túl savanyú, nem kellett átöblíteni. De általában erre szükség van. Ilyenkor - amikor kiöblítem a savanyú káposztát-  én félreteszek egy pohárka savanyú lét, hogy a kész étel ízét szabályozni tudjam, ha szükséges.):

A tál aljába rendezgettem a szálas káposzta felét, a másik fele majd a tetejére kerül.
A töltelékhez kb 10-12 dkg rizst félig megfőztem, 2 gyönyörű nagy tojással, 1 fej, olajon megfuttatott hagymával, kevés pirospaprikával, sóval, borssal, 1 gerezd zúzott fokhagymával és a 70 dkg darált hússal összekevertem, és betöltöttem a káposztalevelekbe. A nagy, egész leveleket ketté vágtam, hogy ne legyenek ormótlan töltelékek, és szépen bepakolásztam őket a tálba. Egy jó darab füstölt oldalast felvagdostam adagnyi darabokra, és betuszkoltam a töltelékek közé. A maradék káposztát rápakolásztam, úgy 2 dl vizet a tálba öntöttem, és betoltam a sütőbe, amit csak most kapcsoltam be, és a tállal együtt melegítettem fel. Erős két órán át sütöttem közepes lángon.

Hagytam a tálban, a tetejével lefedve kihűlni, ez egy éjszakát tartott. Másnap reggel kiszedegettem a töltelékeket és külön a káposztákat, és egy óvatos, paprikás rántással berántottam a káposztát. Ha követem az 1880-as receptet, akkor ezen állomás nélkül készül el az étel, de igazodva a vendégek ízléséhez, a rántást választottam.

Miután a káposzta kiforrt, a felét visszaraktam a tálba, rá a töltelékeket, rá a másik fele káposztát - és a vendégek érkeztekor egy fél órára újra visszatoltam a sütőbe.

Nos, van fotó egy közbülső állapotról, de a kész ételről nincsen.
Amikor a vendégek itt jártak, nem kezdtem el fényképezni, amikor a maradék felfalására került sor, nem voltam otthon - így a kész stádiumot nem örökíti meg fotó.

De úgy nézett ki, mint minden tisztességes töltött káposzta:
Káposzta, töltelék, rengeteg tejföl, házi kenyér. :)

Mézeskalács

Megsütöttem az idei mézeskalácsokat.
Valahogy sosem az igazi, úgyhogy elolvastam sok receptet, és megalkottam a saját tésztámat.
És kiváló lett!
Puha. de legalábbis nem betonkemény, díszíthető, nem dobja le a mázat, szép és illatos.



Olyasmi volt a receptem, hogy:

55 dkg sötét rozsliszt
15 dkg búzaliszt
15 dkg porcukor
1 teáskanál szódabikarbóna
2 tojás
15 dkg margarin
25 dkg méz
1 mézeskalácsfűszer

A szárazanyagokat összekevertem, a közepébe tettem a tojást, mézet, margarint, és egy viszonylag kemény, feszes tésztává gyúrtam. Nekem kellett hozzá egy kis vizet tennem, nem sokat, talán egy fél decit. Ha tartanék itthon tejet, azt tettem volna bele.

Másfél napot pihent a hűtőben, mígnem vasárnap sor került a mézesezésre.
Szobahőmérsékletűre hagytam melegedni az asztalon, majd erősen belisztezett deszkán kinyújtottam.
Meg kell hagyni, rémálom munka, csak nagyon lassan szabad, nagy erővel.
Különben szakad, törik, minden baja lesz.
A kb. 2 mm-esre nyújtott tésztát kiszúrtam, sütőpapírral bélelt tepsikben sütöttem.
Némelyiket megkentem tojásfehérjével, ezek lettek a legszebbek, eztán mindig megkenegetem.

Kb. egy fél tojásfehérjét habbá vertem, hozzákevertem annyi porcukrot, (15-18 dkg), hogy már majdnem egy szilárd holmi legyen belőle, de még keverhető.

Uzsonnás zacskóba töltöttem, a sarkát lecsippentettem, és megírókáztam a mézeseket.

Egyre inkább karácsonyiasodik a hangulat. :)

Sajtos roló

Nemrégiben kitaláltam, hogy karácsonyra a sztenderdeken túl sajtos rolót készítek.
Beszereztem a kis sütőformákat, 12 db volt egy zacskóban. 1150 Ft.
Tulajdonképpen egy csonka kúp, lemezből meghajlítva, szélén összekapcsolva.

Most a hétvégi vendégvárás alkalmával készítettem teszt-adagot, és a kezdeti bátortalanság ellenére az utolsó morzsáig elfogyott.

Arra gondoltam, hogy valamivel könnyebb krémet kellene készíteni, mint a bolti, az nekem nagyon zsíros, nagyon nehéz, amolyan ipari súlyú holmi.
Így improvizáltam, és bevált!

Egy tejszínt ( 2dl) habbá vertem egy habfixálóval, és egy natúr tömlős sajtot kevertem hozzá, valamint egy kis füstölt sajtot és trappistát reszeltem bele.
Ennyi. Sóztam, ahogy az íze kívánta.

A tésztatekercseket Nowaco leveles tésztából készítettem.
Ebben a fajta kiszerelésben három lap van, egy-egy lapot kinyújtva kicsit átkentem egy vizes kenőecsettel, és tizenkét csíkra vágtam fel.
Minden kúpra feltekertem egy csíkot úgy, hogy kis fedésben legyen a tészta önmagával. Vagy hogy is mondjam. :) Szándékosan kicsi tekercseket szerettem volna készíteni, és így, ennek a tésztának a feltizenkettedelésével kb 5 centis tekercsek születtek.

Megsültek, leszedegettem őket a kúpról még forrón, majd amikor kihűltek, a habzsákba töltött krémmel betöltöttem, a kis végüket reszelt füstölt sajtba mártottam.
Kezdetben nem kapott kellő bizalmat a kis sütim, de amikor kiderült, hogy házi, és nem az a tömény zsíros krém van beletöltve, amire az ember asszociál a sajtos roló láttán, utolsó szemig elfogyott.

A férjemnek nagyon bejött.
Olyannyira, hogy ma délután sütnöm kellett még egy adagot... :)

Karácsonyi zserbó

A zserbó eleve egy olyan sütemény, amit nem eszik meg a férjem.
Én meg olyan minimális mennyiségben fogyasztok süteményt, hogy azért semminek nem érdemes nekiállni.
De: vendégeket vártunk ma, sógornőm, a párja és a másfél éves apró kislányuk.
És tekintve, hogy az ifjú apa közismerten édességfüggő, kiváló alkalom volt nekiállni egy zserbónak.
Így azt a két szeletet, amit én megeszem, ki tudok gazdálkodni egy tepsinyi sütiből, és nem megy kárba, mert habár a töltött káposzta után nem nagyon fogyott, csomagoltam belőle, és igazán jó is volt ránézni.

Eleve fel kell állítani megint egy alaptézist:
A receptek írnak, amit akarnak, minden attól függ, hogy milyen tojást használ az ember lánya.
Mert hiába minden 'tuti' meg 'biztos', meg 'azegyetlenigazi' recept, ha nagy/kicsi a tojás, bukik az egész.
A tésztánál (úgy értem, tészta, amit az ember a boltban is megkap, kifőz mint száraztésztát, azaz tészta, mint tészta) alapvető, hogy 1 tojás/10 dkg liszt - na ez is amolyan elegáns közelítés.
Aki nem először olvassa a blogom, tudhatja, hogy az esetek legritkábbikában méricskélek, általában amolyan körülbelül, meg szemre, meg gondolomra, és szokásosra adagolom a dolgokat.
Most egy viszonylag általános zserbóreceptet használtam, persze, hogy nem működött a dolog.
Maradok a fent említett heurisztikus adagolásnál. :)

A lényeg, papíron persze:
35 dkg liszt
20 dkg margarin
1 tojás
15 dkg porcukor
2,5 dkg élesztő
1 dl tej

Nos, én akkor tojásokat vettem, hogy felteszem, két egyéb tojással felérnek, szabad tartásból, vidám tyúkoktól, szép nagy, rikító sárgájú tojásokat.
Nem ezzel számolnak a tutibiztos receptekben, az olyanisten.
Én nem használok tejet, és margarinból is 17 dkg-ot tettem bele, cukorból nem voltam hajlandó 12 dkg-nál többet felhasználni, és így is istenemre, 10, de inkább 15 dkg lisztet pluszban hozzá kellett adnom.
A lényegen mit sem változtat.
A tésztát készre gyúrás után 4 részre vágtam, és az egyiket kinyújtva sütőpapírral bélelt tepsibe fektettem.
Megkentem barackelkvárral, és megszórtam dióval.
(A dió 20 dkg dió őrleménye, 5 dkg cukorral keverve)
Rá a következő réteg tészta, amire jött a következő lekvár-és dió, majd még egy kör, majd a vége.

Mindezt egy órán át szépen pihenni hagytam, majd egy háromnegyed órán át sütöttem közepes lángon.
A tetejére egy tábla étcsokoládés tortabevonót kenegettem.

A legutoljára felkarcolgattam a csoki dermedőben lévő tetejét az alapján, ahogy majd vágni gondoltam, és egy-egy kis zöld, karácsonyfa alakú cukrocskát nyomtam a majdani szeletek tetejére.

A zserbó konkrétan király lett.
Kellemes, finom, omlós, szuper.
Zserbót csak így. :)

Elmaradások - Almás mazsolás csiga

Komoly elmaradásaim vannak.
Mindennel, a blogommal kapcsolatban is.
(A Karácsonnyal is, holott amiatt van a többi elmaradásom.. :) )

Történt mindenféle a napokban, habár javarészt tényleg szaladgálással és böngészéssel teltek a délutánjaim, ami miatt nem nagyon főztem.
Illetve ráálltam arra, hogy vasárnap főzök egy hekatonna ételt, aztán szerdán egy újabb nagyobbacska adagot, és így teljesen lefedem a hetet. (Mondjuk általában nem bírom ki szerdáig, és kedden muszáj valamit sütnöm, főznöm.)

Most, ahogy az elmaradásaimat pótolnám, szembesülnöm kell a ténnyel, hogy a képi dokumentálásban sem jeleskedtem, azaz mindösszesen egyetlen közelmúltban készült ételt tudok  most posztolni.
Ami egy almás-mazsolás csiga, teljes kiőrlésű fehér tönkölylisztből.

Általában van otthon jópárféle liszt, és úgy akartam valamit sütni, hogy a lehetőségekhez mérten egészséges eredmény kerekedjen ki a dologból.

Így teljes kiőrlésű fehér tönkölyliszt és barna sütőliszt 2:1 keverékéből, tojással, cukorral lágy tésztát dagasztottam, és egy órás pihenő után kinyújtottam kb kisujjnyi vastagságúra.

Volt otthon saját készítésű almadzsemem, amit kis kockákra vágott almákból főztem nemrég. Semmi extra, fahéj nélkül.
Mazsolákat rumba áztattam.
A tésztára kentem az almadzsemet, majd megszórtam a lecsepegtetett mazsolákkal.
Feltekertem, felszeleteltem, megsütöttem.

Szerintem jó lett  végeredmény, nem túl édes, pont jó.
A tészta meg különösen finom lett, könnyű, lágy, tele rosttal.

Tulajdonképpen ennyi lemaradásról tudok beszámolni.
És most megpróbálom mással elütni a szombati munkanapot, amikor a fű sem nő, de én itt ülök a neonfényben, és látványosan kalapálom a billentyűzetet.. :)

Néhány konyhai alaptörvény

Vannak dolgok, amiket mindenkinek be kell/kellene tartania.
Például, hogy tömegközlekedés után legeslegelső dolog a kézmosás.
Vagy, hogy a krumplipüré-por nem kaja.

De ami a minden háztartást vezető ember közös és erős hite kell, hogy legyen az az,
hogy soha nem megyünk éhesen vásárolni!
Soha,
pláne, nem fizetésnapon...

Én már annyira éhes voltam a vásárlás idejére, hogy szédültem.
De menni kellett, venni kellett néhány alapvetést, mert kongott a hűtő, és egyéb fontos dolgok is elfogytak már itthon.

Már délután éheztem, de gondoltam, gyorsan lezavarom a vásárlást, és hazajövök, eszem valamit.
És ez a valami percenként más formát öltött a fejemben, szoros összefüggésben azzal, hogy éppen milyen sor mellett megyek el, milyen zöldségeket látok, mi van a hűtőpultban - így lett egyre több minden az én kosaramban is.

Siettem volna, de mindenféle mondvacsinált okból nem járt a villamos, sétáltam egy csomót, és tényleg hittem, hogy megúszom az agyatlan, éhség-kényszerűség-vásárlást. Ekkorra már imbolyogtam.
És az alábbi listából úgy ítélem, nem jártam sikerrel:

Tehát:
- a napokban eszünk virslit
- szalonnát is, szép húsosat
- halat okvetlen
- fagyasztott erdei gyümölcsöket
- hurkakolbászt
- spenótot
- csirkemellet
- sok sajtot
- kígyóuborkát
hmm... csilis bundás rágcsa-mogyorót... :)

( a hajtatott jácintot nem evésre szántam)

Amikor hazaértem, már alig éltem. Rágcsa-mogyorót ettem, és sok-sok teát ittam. És nagyon jól laktam ezzel. Pedig hazafelé még biztos voltam benne, hogy disznótoros könnyed vacsorázást rendezek.


Szóval legközelebb inkább bemegyek egy mekibe és áldozok a szemétkaja oltárán, mint, hogy összevásároljak mindent, kivéve azt, amiért indultam.

De tegye a szívére a kezét, aki még nem csinált ilyet. :)

Egy kifelejtett hús

Én magam  - Budapesthez képest - vidéki vagyok.
Aminek örülök, nekem ez így teljesen jó.
A férjem pedig még hozzám képest is vidéki. :)
Én egy észak-dunántúli megyeszékhelyről származom, férjem egy dél-alföldi városkából.
Neki - ahogy már kiderülhetett - az a kaja, amibe egy fél disznó bele van aprítva. De minimum egy negyed.
Ő jobban szereti azt, aminek valaha négy lába volt, én csirke-és halrajongó vagyok, a sertéshús ízét nem is nagyon szeretem. Nagyon szívesen megfőzöm a körömpörköltet, de nem eszem belőle. Kicsikét sem.
Ellenben spenóttal, spárgával, brokkolival eszem a csirkemellet.

Alapvetően jártas vagyok abban, melyik állatnak melyik része mi, és mire való.
A blog látogatottsági statisztikái alapján ez a témakör érdekli a legtöbb idelátogatót, így utólag is jó ötletnek bizonyult az, hogy posztot írtam a jószágok részeiről.
Megtanultam, hogy a borjúhúst nem klopfoljuk, hogy a marha nyaka nagyon zaftos, omlós húst ad, tudom, hogy gyorsan kell panírozni, hogy többféle húsból finomabb a húsleves, hogy a velőscsont maximum reggel hétig kapható a csarnokban, tudok halat pikkelyezni és szárnyast zsigerelni, hogy miféle testtájék a tarja, tudom, hogy miféle a fokhagymás abált fejhús, hogy a töpörtyűt kis tejjel felsisteregtetve lehet szép pirosra sütni, hogy a császárhús bőrkéjét bekockázzuk, hogy a körmöt érdemes szétüttetni a hentessel, hogy a dagadó nem csak töltve jó, hanem egyben megsütve is, hogy a lapocka gyakorta alkalmasabb például székelykáposztának, rizseshúsnak, mint a comb. Tudom azt is, hogy hol található egy állaton a színhús.

De azzal könnyes nevetéssel szembesültem, hogy a férjem szerint a sertésnek is van mellehúsa.

Az ágyban feküdtünk, és már majdnem elaludtunk.
Nem tudom, hogy került ilyesmi szóba, de vélhetőleg tőlem eredt az ételekről beszélgetés elindítása.
És a férjem, a parasztlegény, állította, hogy a malacnak van mellehúsa.
"Miért, akkor miből csinálod a szép fehér rántotthúst?"

Ma már azt is ecsetelte, hogy mindez, a mellehúsa a "mellső lábánál" van az állatnak.
Ezt azért helyesbítettem első csülökre. :)
És mivel véleménye szerint minden állatnak van mellehúsa,
így én elfogadom, legyen a malacnak is.
Hasalja + dagadó = malac mellehúsa?
Szerintem ő sem szeretné, ha azt rántanám ki... :)

Mindenesetre ez annyira, de annyira tetszett, hogy gurgulázva röhögcséltünk az ágyban ezen a blődlin, és innentől már én is azt gondolom, egy kis mellehúsa a malacnak is kijár.

Erdei gombás, vörösboros marhapörkölt

Az volt a tervem, hogy a mélyhűtő tartalmából főzök ezen a hétvégén.
Ez a terv nem sikerült teljesen, de valamelyest azért tudtam könnyíteni a hűtőre rótt feladatokon.
Tegnap csirkecombot vettem ki, bepaníroztam, kirántottam, és krumplipürével a férjem elé tettem.
Magamnak csilis narancslében pácolt csirkeszárnyat sütöttem, és cikkekre vágott körtével, és vajon párolt kelbimbóval ettem.

Tegnap este egy szép adag (~70 dkg) előzőleg megtisztított, felkockázott marhalábszárat vettem ki a mélyhűtőből, és engedtem ki.
Tegnap még valamiért azt gondoltam, hogy marhapörkölt lesz belőle, csak úgy, standard.
De ma reggel már tudtam, hogy nekem erdei gombákra van szükségem, mert imádom, mert nagyon finom, és, mert egyszerűen tökéletes lenne egy jó sűrű marharaguban.

El is mentem, és vettem szárított vargányát, trombita-és galambgombát, beáztattam őket langyos vízbe.
Kb. 1,5 dkg-nyit fajtánként.

Egy fej hagymát felkockáztam, kis olajon megpároltam.
Hozzáadtam a felkockázott marhahúst, és fehéredésig időnként megkeverve hagytam a saját kis levében párolódni. Amikor a húsból származó víz elpárolgott, és annak híján sisteregni kezdett, félrehúztam, pirospaprikát adtam hozzá (kb. 3-4 kávéskanálnyit), 6-8 szem borókabogyót, 2 gerezd zúzott fokhagymát, frissen őrölt borsot, kevés őrölt köménymagot és sót, valamint 2 dl vörösbort. (Mindenképpen száraz bort, jelen esetben egri bikavért.)
Amikor szépen összeállt a  lé, forrt, és láthatóan selymes lett, belekevertem az áztatott erdei gombákat és azoknak az áztatólevét. Kedves kis kuktámban újra megbízva hermetikusan lefedtem, és másfél órán át halk sziszegéssel, beavatkozás nélkül főztem.
Idő közben 4 tojásból, vízből és az ehhez kellő lisztből kevés sóval nokedlitésztát kevertem, és sós, lobogó vízbe szaggatva kifőztem a nokedliket.
A marharaguhoz kevertem 25 dkg negyedekbe vágott, alapvetően kis fejű csiperkét, és negyed órán át összefőztem őket, ezalatt a szaftja is besűrűsödött.

Én tejföllel eszem, a férjem egyedül a marhára nem tesz tejfölt, ízlés kérdése.
Nagyon finom lett, igazi vasárnapi lakoma.

Spenótos ricottagombócok

Szerencsére kaptam nagyon szép friss, leveles spenótot a csarnokban.
Csak úgy böngészni mentem, meg salátáért. Van ott egy árus, akinek csodaszép, kisebb cserje-méretű salátái vannak. Tölgylevél saláta, mit nagyon szeretek, focilabda-méretű jégsaláták, zöld és bordó lollo rosso, nagy halomban felpakolva. És emellett vásároltam fél kiló szépséges spenótot.

Volt otthon fél kilós ricotta, és én már tudtam is, hogy ezek ketten mire lesznek jó.

A ricottához sót adtam, két tojást, és pár kanálnyi teljes kiőrlésű lisztet.
Kis golyókat gömbölygettem belőle, és kevéske olajon, kis tűzön minden oldalát pirosra sütöttem pár perc alatt.

A spenótokat megtisztogattam, kitépkedtem a szárát, és lecsöpögtettem. (mert vízben ázva mostam át a leveleket.) Három nagyon dundi gerezd fokhagymát hajszál vékonyan felszeleteltem, és kis olívaolajon hirtelen megfuttattam, majd rátettem a spenótleveleket. Pár perc alatt összeesett és átpárolódott az egész.

Végül a gombócokat összeforgattam a spenóttal, kevéske maradék márványsajtot morzsolgattam rá, és medvehagymás tejföllel ettem.

Okvetlen felkerül az időről-időre elkészítendők listájára.

Csilisbab

Amikor a férjem egész napon át nincsen és nem is eszik itthon, a magam kedvére szoktam főzni.
Olyat, amit csak én szeretek, amiben olyan alkatrészek vannak, amik az én szám íze szerint valók, ami úgy, ahogy van, az én kis eledelem.
Ilyenkor jönnek a mindenféle brokkolik, tökök, spenótok, spárgák, cukkinik, csirkeszárnyak, szóval a legjava.
Ma is egy ilyen nap van, egész nap távol van, étkezése rendezvény okán megoldott, így ma az van, amit én akarok. :)
És (sajnos) nálunk a fenti felsorolás mellett az is az én reszortom, ami nagyon, de nagyon csípős...
Így ma nem a lájtos-brokkolis énem jött elő, hanem a vadabbik -  nem túl mélyről:

Vettem egy kis marhalábszárat, vörös-, tarka-és fehér gyöngybabot, és nekiláttam az igencsak erőteljes, súlyos, vadember-ételemnek, csilisbabot főztem.

A húst kis kockákra vágtam, és egy fej apróra vágott, olajon megpárolt hagymára tettem. A húst fehéredésig kevergettem, majd pirospaprikát szórtam rá. Kis vízzel felengedtem, őrölt csilit kevertem hozzá, ez ugye csilifüggő, hogy melyikből, kinek, mennyit, én bírom nagyon. :)
Három gerezd zúzott fokhagymát adtam még hozzá, sót, borsot, kis őrölt köményt, és mindegyik babfajtából egy-egy marékkal. Végül hozzáadtam egy konzervnyi hámozott paradicsomot. (A hús szerintem nem volt több 20 dkg-nál, mert csak egy adagnyit szerettem volna főzni, persze, nem sikerült.) Felengedtem vízzel, hogy a bab is jól meg tudjon puhulni. Időről-időre kevertem rajta egyet, a vizet alkalmasint pótoltam, picike lángon hagytam rotyogni bő három órán át. (Egy rendes kis zománcedényben készítettem, mert a kuktámban már sajnos nem bízom meg vakon.) Amíg készült, erőt vettem magamon, és egy több hónapja tologatott-halogatott ruhásszekrény-átpakolászást és egy filmnézést iktattam be. A vége felé ellenőriztem az ízét, sós-e eléggé, erős-e eléggé.

Elkészültekor a lelkiismeretem halovány megmentése érdekében teljes kiőrlésű pirítóssal ettem. :)